Azon a télen tök üres volt a ház. Kijártunk szellőztetni, és a lakásunkból tervezgettük a tavaszi felújítást, amikor is megláttam a vaterán ezt:
Szerelem első látásra!
Még nem néztem mennyibe kerül, még nem tudtam hova a világ végére kell majd érte menni, de nagyon akartam ezt a tálalót. A színe tetszett meg annyira. Nem az a hagyományos sárgás viaszolt fenyő szín, hanem annál érettebb, sokkal sötétebb. 70 ezer forint volt, és a sors is úgy akarta, hogy hozzánk kerüljön ez a bútor, mert a szomszéd(!) faluban árulták, és végül kihozták ingyen.
Nézzétek a részleteket!
Az üveg állítólag eredeti.
Szóval ez volt a legelső új bútordarab a házban. Egy szép téli napon beköltözött, és a felújítás alatt becsomagolva, szobáról szobára vándorolva várta, hogy méltó helyére kerüljön. Amikor beraktuk a konyhasziget végével szemben lévő falra, már láttam, hogy a helyére került. Pedig oda terveztük a majdani lépcsőt, de annyira erős a jelenléte, hogy kiütötte a nyeregből a lépcsőt is.
A tálaló hazatalált.
Így hát nem volt mese, ehhez a tálalóhoz kellett tervezzük a konyhabútort. Stílusában és színében is próbáltuk megközelíteni, és küzdelmek árán ugyan, de ennek az elképzelésnek a mentén készült a konyhabútor egy helyi mesterember által.
Nem terveztem, hogy a tálalónak külön bejegyzést szentelek, de a képek válogatása közben rájöttem, hogy nem tudom melyik képet ne tegyem bele a cikkbe, annyira szeretem ezt a bútort…